Könyvajánló

A Torma Mária szerkesztésében kiadásra kerülő kötetben kiemelkedő sikerű és egyúttal fontos társadalmi-művészi feladatot betöltő színpadi produkciók szövege kerül kiadásra. A hetvenes-nyolcvanas években az ezeket közönség elé vivő művészek nemcsak irodalmi és színházi élményt kínáltak, hanem műsoraikon keresztül olyan értékrendet is közvetítettek, amelynek megőrzése nélkül aligha lett volna remény a kilencvenes évek változására.

Jancsó Adrienne, Bánffy György, Galán Géza előadásai úgy sugároztak egy művészi, emberi, nemzeti szempontból teljes értékű világképet, hogy az nemcsak közvetlen szellemi élményt adott, hanem ébren tartotta a rendszer változásába vetett hitet is. Nem politikáról volt szó, hanem kulturális és erkölcsi hagyományról, emberi és nemzeti minőségeszményről. Arról, hogy egy elembertelenítő, értékellenes, uniformizáló, a múltat eltörölni kívánó rendszerben is meg lehet teremteni azokat a helyzeteket, meg lehet keresni azokat a pillanatokat, amelyek fölött nem rendelkezik a hatalom, amelyekben – ha illékonyan is – de létrejöhetnek a szabadság kis körei, a minőség szigetei, s egyúttal az esélye annak, hogy ezek növekedjenek, összeérjenek.

Ez a reménység csak részben vált valóra. Alkotmányosan, jogi téren megvalósult az akkor ki nem mondott álom. A közgondolkodás, a szellemi élet alakulása azonban nem abba az irányba mutat azóta sem, mint amiben akkor, talán túlságosan gyanútlanul, bizakodtunk. Ez teszi ma is aktuálissá az évekkel ezelőtti előadások szövegének közreadását: az akkor példaként felmutatott értékek, értékrend ma is, kisebbségi sorsban, védekezésre kényszerül. Így pedig a valaha oly sikeres műsorok megjelentetése nem csupán tiszteletadás, nemcsak főhajtás a fáradságot nem kímélő előadók előtt, hanem közrejátszhat annak tudatosításában, hogy napjainkban is ugyanúgy kell féltenünk e tűrt értékeket, mint egykor. Ma nem egy kopottságában és szürkeségében is erőszakos hatalmi rendszer, hanem egy nehezebben fölismerhető, s ezért talán veszélyesebb fenyegetéssel kell szembenézni: a konzumkultúrával, globális idiotizmussal, az értéktelenség kultuszával.

Ezért tartom fontosnak a kötet megjelentetését és javaslom kiadásának támogatását.

Budapest, 2001. február 

Gróh Gáspár

Az egyszemélyes színpadnak – álljon akár márványcsarnokban, akár pajtában, mindig meg van a varázsa. Egy kicsit szószék, egy kicsit igehirdető alkotmány, de még inkább a magyar nyelvben és kedélyben föloldódó játék nélkülözhetetlen, mert nemcsak fizikai létében valós tartozéka.

Ez a pódium, ha igazi, attól erős, hogy a hely szellemét is magában foglalja. Tartást meg az előadóművész – színész, versmondó – egyenességétől, hitétől kap: az anyanyelvbe bújtatott százados titkok – egy illatos levelke kézből kézbe vándorlása éppúgy, mint a segesvári síkon torkon vágott szabadság – attól válnak egy nép lelkületének őrizőivé, hogy megszenteltettek a szavak által.

Eme szentségeket kimondani, a bennük rejlő értékeket szertesugározni, kell-e ennél nagyobb szolgálat?

Hiszen ezekben a dramaturgiailag pontosan megszerkesztett lázas álmokban valósággal megtörténik a csoda: Kolozsvár történelem által elorzott kincsei, - mert íróink-költőink így akarták – helyükre kerülnek, és minket gazdagítanak. Széchenyi tébolyban edzett elméje – nincs besúgó, ki eltántorítaná – azt a Magyarország-térképfoltot tisztítja, ami a jövő számára mindmáig becses érték: lelkiismeret-vallató próba. Petőfinek pedig épp a vérét kiontó orosz pika adott örök életet, ezzel is vég nélküli bolyongásra késztetve a meg nem adás apostolát, aki azóta is itt dörömböl bennünk – szabadságjelképként.

Hogy ezeket az élményeket, a színpadi varázslattá emelt szó múltidéző gesztusainál jóval nagyobb, mert a hagyomány tárnáit az égre – a megvilágosodásra – nyitó katarzisát átélhessük, hogy örülhessünk az átváltozás különleges pillanatainak – amikor Bornemisza ördögi kisírteteiből, eme vaskosan pajzán dudahangból Dsida angyalok citeráján szóló, éteri zenéje lesz -, vagyis hogy érezzük az anyanyelv mágikus erejét, ehhez kellenek az öntörvényű, még a művelődéstörténetet is esztétikummá emelő egyszemélyes színpadok.

Semmi hókuszpókusz, és valamitől mégis megteremtődik az az izgalmi állapot, ami ezeket az előadóművészekre szabott, jól válogatott szövegekből – prózából és versből – kikerekedő drámákat valódi színházzá avatja.

A pódium – Thália – papjaiban rejlik a megfejthetetlen csoda.

Ők ültek föl évtizedekig szinte minden nap a kóberes szekérre – dacolva a politika szigorával, a közízléssel, az ige továbbadásához gyakran méltatlan helyzetekkel –, hogy a vándorlások során a teremtés örömtáncával hirdessék: csak az vész el, ami mozdulatlan.

S minthogy az anyanyelv működő szerkezet, sosem lesz halott.

Budapest, 2001. május

Szakolczay Lajos

Internet-tébolyult világunkban jó lenne néha egy-egy meghitt szóra figyelni. Arra, amit íróink, költőink legjava mondott a világról, s ami évtizedeken át széles közönséget vonzott. Igen, a hajdan népszerű előadóestekre gondolok. Ennek a megidézésére gondolt Torma Mária is, aki Egyszemélyes színpad címen kötetbe szerkesztette Jancsó Adrienne, Bánffy György és Galán Géza műsorait.

„Az egyszemélyes színpadnak – álljon akár márványcsarnokban, akár pajtában, mindig meg van a varázsa. Egy kicsit szószék, egy kicsit igehirdető alkotmány, de még inkább a magyar nyelvben és kedélyben föloldódó játék nélkülözhetetlen, mert nemcsak fizikai létében valós tartozéka.” – vallja a könyv előszavában Szakolczay Lajos. A szövegeket válogató művész ízlésétől, egyéniségétől függ aztán a műsor drámaisága. A kötet olyan művészek rövid portréit, műsorait közli, akik máig nagy egyéniségei a magyar előadóművészetnek.

Jancsó Adrienne 1982-ben lépett színre Botozgató című versösszeállításával, Variációk az öregség témájára alcímmel. Olyan költőket idéz meg benne, mint Babits Mihály, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Áprily Lajos, Illyés Gyula, Csorba Győző, Pilinszky János, Károlyi Amy. Másik, emlékezetes műsorát Kincses Kolozsvár címen 1988-ban állította össze az erdélyi származású művésznő és a Vers és dal a Várban című sorozat darabjaként adta először elő. Az évszázadok viharában sokat szenvedett, szellemiekben gazdagodott város történetét idézte meg krónikák, régi törvénykönyvek, levelek, naplók s egyéb dokumentumok alapján, melyeket a város nagy költő-szülötteinek versei egészítettek ki.

Bánffy György pódiumi művészetét 1976-ban kelt híres anyanyelvi előadóestje képviseli. Anyád nyelvét bízták rád a századok címen a Kossuth-díjas művész a magyar irodalomtörténet, mondhatni valamennyi nyelvőrzésre buzdító, korai és kései munkájából válogat, hatalmas freskóját festi föl a nyelv ápolóinak és szerelmeseinek, csaknem a teljes magyar lírának. Kötetbe illeszti a szerkesztő Bánffy másik népszerű monodrámájának szövegét, A legnagyobb magyart, melyet Siklós Olga írt, Széchenyi István művei alapján.

A könyvet a felvidéki garabonciás, Galán Géza Petőfi percei című monodrámájának szövege zárja, mellyel 1973-tól járta a magyar vidékeket.

(Egyszemélyes színpad. Jancsó Adrienne, Bánffy György, Galán Géza műsorai.

Szerkesztette: Torma Mária Felsőmagyarország Kiadó, 2001. Ára: 1050 Ft)

Ember vagyunk, a föld s az ég fia. Vannak földi és vannak égi célok. Földi cél a „kincs, hír, gyönyör”, az égi cél a „szívöröm”. Jó, ha a kettőt egyesíteni tudja az ember: a megélhetés szívörömöt is jelent egyben – vélekedik Sellei Zoltán előadóművész az Egyszemélyes színpad II. címet viselő kötetben, amelyben a Hej Rákóczi, magyarok vezére című önálló estjének szövegkönyve is helyet kapott. Ugyanitt olvasható Csernus Mariann Psyché című monodrámájának – mint ismeretes Weöres Sándor versciklusából készült – szövegkönyve, Illyés Kinga Az élet kenyere című – Árpád házi Szent Erzsébet életéről összeállított pódiumjátékának – forgatókönyve, valamint Pálfy Margit Ember-énekű Ember mottójú Szécsi Margit-estjének teljes szövege.

Nemcsak az előadóművészet iránt érdeklődők számára izgalmas a kötet, hanem azok számára is, akik szeretnek rálelni új minőségre. Egy önálló est természetesen nem csupán a versek egymásutániságát jelenti, hanem egy út állomásait (is) jelzi: valahonnan elindulni, s megérkezni valahová – miközben magasságokba, mélységekbe is eljutunk – azaz kirajzolódik az ív. Nem utolsósorban a négy előadóművész műhelytitkaival is megismerkedhetünk, bensőjükbe is bele-beleláthatunk.

Hogy mire taníthat a versmondás? Erről így vall Csernus Mariann: „Kordában tartani indulataimat, érzelmeimet, hogy ezentúl ne azok vezessenek, hanem azok, amelyek a versből sugároznak felém – majd a hallgató felé: de közben azt is megtalálni a versben, ami kikerülhetetlenül én vagyok.”

Pálfy Margitot az indulat, a szenvedély, a látvány Szentháromsága vezeti. „Fizikailag is szeretem megérinteni a hallgatóságot: valaki vállára teszem a kezem, tenyerembe fogom valaki kezét. Nem szeretem a hideg reflektorfényben állva előadni a verseket.”

A nyáron elhunyt Illyés Kinga megrázó vallomása is olvasható a könyvben: „Hiszek abban, hogy nem véletlenül vagyok a világon. Hiszem, hogy van valami feladatom az életem folyamán, melyet teljesítenem kell. Hiszek abban, hogy mindenkinek meg kell találnia a maga feladatát és be kell töltenie a helyét, amely éppen őrá vár. Hiszek abban, hogy minden emberben Istentől kapott életerő és energia van és lélek, mely túléli a földi létünket.”

(Egyszemélyes színpad II.

Csernus Mariann, Illyés Kinga, Pálfy Margit, Sellei Zoltán műsorai.

Szerkesztette: Torma Mária

Ára: 1700 Ft, Felsőmagyarország Kiadó Miskolc, 2004)